Iny Lorentz: A szajha

Nos, amikor nekikezdtem a könyvnek, egyből az jutott eszembe, hogy ez bizony nem egy maximum három napos olvasás lesz, hiszen hosszú is, illetve a történelmi vonatkozás miatt nyilván lassaban tudok vele haladni. Hát nem így történt, mert alig négy nap alatt sikerült végeznem vele, annyira olvasmányosan lett megírva.

Gyakorlatilag egyáltalán nem éreztem, hogy egy hatszáz évvel ezelőtt játszódó történetet olvasnék, legalábbis ami a nyelvezetet illeti. Nyilván mai fejjel szinte lehetetlen belegondolni, hogy hogyan élhettek akkoriban az emberek, hiszen a mai alapvető és kényelmi cikkek már annyira az életünk részét képezik, hogy teljes káosz lenne nélkülük az élet. Viszont a kor sajátosságait -mint a közlekedési eszközök hiánya, a vallás uralma és befolyása, az életkörülmények- leszámítva tényleg nem éreztem úgy, hogy történelmi regényt olvasnék. Sőt, egy-egy megfogalmazás valóban furcsának tűnt a korszakhoz képest. Tulajdonképpen nem is tudom eldönteni, hogy ez pozitív vagy negatív dolog-e. Egyfelől pozitív, hiszen így nem kellett átrágni magamat a nehézkes nyelvi különbségeken, és a történelmi vonatkozás is pont megfelelő mennyiségben volt jelen. Viszont egy kicsit negatívumnak is tartom, mert ha már egy ennyivel régebben játszódó cselekményről van szó, akkor ennél jobban bele kellene élnem magam.

A történet egyébként jó volt, a fülszöveg itt tökéletes volt. Az egész cselekmény szépen fel volt építve, viszont a kidolgozottsága számomra nem mindig volt megfelelő. Amikor több évet ugrott a cselekmény, azt vártam volna, hogy valamiféle visszatekintést azért még láthatunk, hogy mi történet abban az időben. Erre viszont nem igazán került sor. Néhány szóban utaltak egy-két fontosabb mozzanatra, de amúgy olyan volt, mintha meg sem történt volna. Ezzel szemben pedig jó néhány részlet túlságosan részletesen volt kidolgozva, ami viszont felesleges volt. Ezt a kettőt kicsit jobban ellensúlyba lehetett volna hozni.

A végkifejlet szerintem senki számára nem jelenetett meglepetést, legfeljebb a kivitelezés volt érdekes.

Összességében jó könyvnek mondanám, érdekes történettel, ami rendkívüli módon olvastatja magát.

Francisco González Ledesma: Halál Barcelonában

Nos, en szeretni akartam ezt a könyvet. Tényleg úgy álltam hozzá, hogy a fülszöveg alapján jónak ígérkezik, spanyol krimit pedig még nem olvastam, és valamiért meg voltam róla győződve, hogy tetszeni fog. Sajnos azonban hatalmasat kellett csalódnom.

A fülszöveg tényleg egy izgalmas és szövevényes történetet ígért. Nos, a szövevényesbe nem tudok belekötni, mert tényleg az volt, csak nem a pozitív értelemben. A végére valóban minden összefüggött gyakorlatilag mindennel, de olyan értelmetlen módon, hogy az hihetetlen. Bár én például az egész könyvet leginkább az értelmetlen szóval tudnám jellemezni.

Valószínűleg egyébként nem lett volna vele ekkora bajom, ha a nyelvezet és a megfogalmazás nem ennyire nehézkes és borzalmas. Ez főleg a főszereplő rendőr részeinél bontakozott ki, akinek a személye eleve az elejétől a végéig idegesített, de akkor még ott volt a körülményeskedő megfogalmazása is az egyes részeknek... Ezen kívül az is nagyon idegesítő volt, hogy amikor egy-egy szereplővel kapcsolatos részek voltak, akkor egyes információk minden egyes alkalommal előkerültek, holott már az elején is tökéletesen érthetőek és megjegyezhetők voltak. Szerintem legalább a könyv negyedét (vagy egyharmadát) ezeknek a mondatoknak az ismétlése tette ki...

Tulajdonképpen tényleg inkább a fogalmazás és a mondatalkotás zavart, de az legalább nagyon... Ha ezektől sikerült elvonatkoztatnom, akkor néha még élvezni is sikerült a könyvet, mert amúgy elég könnyen lehetett vele haladni. Főleg, mert rengeteg olyan részletet is tartalmazott, amelynek az égvilágon semmi köze nem volt a cselekményhez, viszont oldalakon keresztül taglalásra került. Nos, én ezeket a részeket meg sem próbáltam megérteni vagy felfogni, annyira hidegen hagytak, és csak arra koncentráltam, hogy végre a végére érjek a könyvnek.

A végkifejlet ennek megfelelően szintén nem mozgatott meg különösebben. Nekem kicsit összecsapott volt, mert a legutolsó (lényeges) jelenet igencsak részletesen és hosszan lett kidolgozva, utána pedig a különböző szereplők egyáltalán nem kaptak külön lezárást.

Összességében én nagyon megszenvedtem vele az említett okok miatt, hiába éppen ezért nem ajánlanám senkinek sem.

Lesley Pearse: Belle

Már több könyvet is olvastam az írónőtől, amik egytől egyig a kedvencemmé váltak (ahogy maga a szerző is). Ennek ellenére ez a könyv valamiért egy hangyányival kevésbé tetszett. Én sem tudnám pontosan megmondani, hogy miért érzem így, és szó sincs arról, hogy ebben esetleg csalódtam volna, egyszerűen csak a többi könyve eddig jobban magával ragadott.

Az alaptörténet jó volt, nem okozott problémát az egy évszázaddal korábbi idősík sem. Minden szereplő megfelelően kidolgozott volt, bár természetesen egyesek nagyobb szerepet kaptak a többieknél. Egy-két karakter esetében szívesen olvastam volna többet is az életéről, de azért nem volt hiányérzetem. Ezen kívül, bár tudom, hogy a lány szempontjából követtük az eseményeket, azok voltak lényegesek, mégis szívesen megtudtam volna néhány részletet azokról, akitől a történet során így vagy úgy elmenekült.

Az írónő korábbi könyveiben már megszokhattuk, hogy mindig egy nagyon erős női főszereplő áll a középpontban, aki rengeteg viszontagságon megy keresztül, mielőtt rendeződne az élete. Ezúttal sem alakult ez másként, viszont a legnagyobb eltérés a többi művéhez képest, hogy itt kevesebb, mint három év alatt zajlott le az egész cselekmény. Talán ez volt az egyik, ami miatt kevésbé tetszett, mert megszoktam, hogy sokkal több évet (néha évtizedet) felölelő cselekményt kapunk, amelynek során egy egész életet megismerhetünk. (Zárójelben megjegyezném, hogy az elolvasása után derült ki számomra, hogy a könyvnek van egy második része is, tehát valószínűleg ott folytatódik a történet).

Egyébként számomra a főszereplő lány egy nagyon kicsit túlzás volt. Elhiszem, hogy valaki ennyi megpróbáltatás után sem hajlandó megadni magát a történteknek és annyira a hatása alá kerülni, hogy az az egész életére kihasson, viszont ő még annyira fiatal, naiv és tapasztalatlan volt a könyv elején, hogy bármennyire is erős lélek, furcsa volt, hogy ennyire nem hagyott nyomot benne semmi...

A végkifejlet nem volt túlságosan meglepő, sőt az szerző könyveihez képest meglehetősen csöpögősre sikeredett, hiszen tényleg minden jóra fordult...

Összességében talán egy nagyot picit csalódtam a többi művéhez képest az írónőben, de attól még nagyon jól megírt és felépített, fordulatokban gazdag, olvasmányos és szórakoztató könyv volt.

Jackie Collins: Hatalom és szenvedély / Gyilkosság és bosszú

Egy újabb tipikus Jackie Collins regény, amely végülis egyetlen történet két könyvben megírva.
Minden megvan benne, ami az írónő könyveiben már megszokott, bár hozzá kell tennem, hogy nem ez a regény tetszett a legjobban a művei közül. A sok szereplő itt is adott, ráadásul igen könnyen megjegyezhető, hogy ki-kicsoda. Nemcsak hétköznapi és nagyhatalmú emberek életébe nyerhetünk bepillantást, hanem egy sorozatgyilkos perverz játékai is a szemünk láttára zajlanak le.


A könyvben idegesítő volt számomra, hogy folyamatosan visszautalások voltak benne a korábbi fejezetekre, pedig ezt semmi sem indokolta. Persze megértem, hogy ha esetleg valaki nem egymás után olvassa el a két könyvet (pedig ez teljesen reális), akkor esetleg szükség lehet némi háttérinformáció felidézésére, de van olyan elem, ami konkrétan négyszer is említésre kerül a könyvben, sőt még párbeszédekben is megjelenik, holott valószínűleg elsőre is könnyen megjegyezhető, és a történet előrehaladásában nem játszik szerepet. A szereplők nem térnek el a megszokottól, megvan az elkényeztetett ficsúr, a nagy hatalomra törő férfi, az ambiciózus és a munkamánis nő, a hányatott sorsú, megnemértett gyönyörűség, és a drogos öntelt alak is. A sorozatgyilkos személye persze végig titokban marad, egyértelmű, hogy az utolsó oldalakon derül ki az igazság, és valamelyik már alaposan megismert fő (vagy mellék) szereplő lesz a tettes. Engem végül ezzel is alaposan megleptek, egyáltalán nem erre az illetőre számítottam, és csalódást is okozott, hogy így alakult a történet, mert szerintem ő egyáltalán nem illik ebbe ak képbe.


Összességében könnyed kikapcsolódásnak abszolút megfelelő, könnyen olvasható mű.

Evelyn Marsh: Az álarc lehull

Az első könyvem az írónőtől, és lehet, hogy az utolsó is...
A könyv önmagában annyira nem rossz, véletlenül bukkantam csak rá a családi könyvtárban, de valószínűleg magamtól nem fogok egyet sem vásárolni... A történet alapja nem nagy újdonság (prostitúció, drogok, gyilkosságok), csak ezúttal egy spanyol szigeten járunk.


A történet még akár érdekes is lehetne, hiszen megvan benne minden, ami a hasonló könyvekben: fővárosi bordélyház, kisvárosi kórház, pornófilmben is szereplő prostituáltak, drogcsempészet -és fogyasztás, őrült sorozatgyilkos, na meg persze a pozitív szereplők: a rendőrfőnök és nyomozó barátnője, a kórház lelkiismeretes dolgozója és az ismeretlen jóképű férfi... Mégis valahogy lapos számomra a cselekmény... Szinte az első perctől tudjuk, ki a gyilkos és jóformán azt is, hogy miért gyilkol (de e szempontből azért minimális meglepetést tartogat a könyv vége), az egyetlen meglepetést talán csak a nem éppen tisztalelkű kórházi dolgozók jelentik, ezen kívül nem sok izgalom van benne. A jó doktornő egészen elfogadható lenne, de a szerelmi szál belépése rettenetesen idegesítő volt. Na, nem a szerelmi jelleg miatt, hanem mert a szövegek rettenetesen idegesítőek voltak, zavart a magázódás és a körülményeskedés, szerencsétlenkedés. Tudom, hogy nem egy mai darab a könyv, de (a kiadási dátum alapján) erősen kétlem, hogy 20 évvel ezelőtt, még így beszéltek volna az emberek.


Összességében nem annyira vészes, egyszer el lehet olvasni.

Stuart MacBride: Haldokló fény

Nos, ez a második könyvem az írótól, és bár az első részt évekkel ezelőtt olvastam, ha arra gondolok, meg kell állapítsam, hogy az jobban tetszett. Ezzel a könyvvel igen nehezen haladtam, főleg az elején, és arra gondoltam, hogy sose fogok a végére érni.


A történetnek lényegében két alapsztorija van: egy prostituáltakat verő és gyilkoló erőszaktevő, valamint egy sorozatgyújtogató, aki abban lel élvezetet, ha elevenen megégethet embereket. Véleményem szerint az elejétől világos, hogy a két tettessel állunk szemben, és ettől izgalmas lehetne a cselekmény, mégsem lesz. Bár a szereplők sorra hullanak benne, mégsem igazán indul be a történet. A szereplők ráadásul kicsit sem szerethetőek és szimpatikusak, de még semmilyennek sem lehet őket nevezni. Gyakorlatilag mindenkinek a  negatív tulajdonságai kerülnek előtérbe, van akinél pozitívra nem is igen derül fény. A főszereplő szenvedései egy idő után már unalmasak, és engem nagyon idegesített a munkamániája. Az rendben van, hogy ez általánosan igaz a rendőrségnél dolgozókra, de az, hogy a jól megérdemelt szabadnapján, amikor ki tudja hány napot dolgozott le szinte alvás nélkül, a főnöke ismét berángatja, ő pedig egyetlen zokszó nélkül megy is, nagyon irritált. Mert oké, hogy éppen sok a munka és nem is egy elkövetővel kell foglalkozniuk, de azért valamennyi pihenés járna mindenkinek, hiszen anélkül a munkára is igen nehéz koncentrálni. A felügyelőnő szerepe szerintem nagyjából senkinek sem szimpatikus, ráadásul egy másik könyvben hajszál pontosan így van leírva egy saját neméhez vonzódó felettes, ami elég durva sztereotípia véleményem szerint. A fő -és mellékszereplők által előszeretettel használt trágárságok, nem túl finom beszólások szerintem néha túlzóak, és bár nem vagyok ismeretes a rendőri berkekben, nehéz elképzelni, hogy ennyit megengedjenek a rend őreinek (ha mégis így van, az pedig elég szomorú).

Számomra nagyon furcsa volt, hogy az utcalányok gyilkosát jóval a könyv vége előtt befejezték, és onnantól csak a tűzesetek és azok megoldása került előtérbe. Arra számítottam, hogy körülbelül egyidőben derül mindkettőre fény, így azonban kicsit olyan érzésem volt, mintha az a cselekményszál nem lett volna annyira fontos. Aztán persze minden a helyére került és mindenki megfelelően megbűnhődött, sőt a legvégén még egy igazi csavart is belevittek a történetbe, ami különösen tetszett, sőt gyakorlatilag ez volt számomra az egyetlen meglepő fordulat.

Összességében rossz könyvnek nem mondanám, csak az eleje talán egy kicsit vontatott. Az első részhez egyébként nem sokban csatlakozik, a szereplők megegyeznek és néha visszautalnak az abban történtekre, de szerintem önmagában is olvasható.