Dean R. Koontz: Amnézia

Nos, bár ígéretesen indult a könyv, sajnos a végén mégsem azt kaptam, amit vártam. Több kötetet is olvastam már az írótól, és elég vegyes véleménnyel voltam róluk. Ezt a könyvet a középmezőnybe tudnám sorolni, mert a vége nem igazán tetszett, viszont egyes részei ijesztőek voltak (amit már el is várok az írótól), és nagyon vártam a végkifejletet.

A történet elég jó volt, talán egyszer-kétszer volt olyan érzésem, hogy túl sokszor szerepelnek majdnem teljesen megegyező részek, de feleslegesen hosszúnak mégsem mondanám. A nő a felétől kicsit kezdett idegesíteni, bár az adott helyzetben valószínűleg mindenki erősen paranoiássá válna... Amúgy jól felépített cselekmény, megfelelően kidolgozott karakterek jellemezte a könyvet, és az érdeklődésemet is fenn tudta tartani a végéig.

A vége -mindamellett, hogy én teljesen mást vártam volna- szerintem nagyon hirtelen lett befejezve. Onnantól, hogy mindenre fény derült, gyakorlatilag néhány oldalon belül történt még egy s más, aztán kész, már vége is volt... Ennyi részletes előzmény után ennél több információt vártam volna a végén...

Összességében egyszer elolvasható műnek tartom, de mély nyomot nem tudott bennem hagyni...

Lesley Pearse: Ígéret

Nos, gondoltam olyan könyvvel indítom az évet, ami biztosan nem okoz csalódást. Szerencsére akadnak még olyan kedvenc íróim, akikben valóban soha nem kell csalódnom. Nagyon szeretem az írónő minden könyvét, bár ennek a kötetnek az első részénél azt írtam, hogy magam sem tudom miért, de valahogy mégsem nyerte el annyira a tetszésemet, mint a korábban olvasott művei. Ez a könyv gyakorlatilag hasonlókat váltott ki belőlem...

Az eleje kicsit lassúnak tűnt, vagy csak nem tudtam kellően beleélni magam a történetbe, mindenesetre nem kötött le a mindennapok részletezése. Persze tudom, hogy egy ilyen típusú regénynél kell némi töltetlék, nem vághatunk mindennek hirtelen a közepébe, olykor viszont kicsit unalmasnak találtam egyes részeket. Aztán a kórházi, majd a háborús részek következtek, kicsit felébredt a lelkesedésem, végül pedig amikor már ismét otthon voltak, onnantól valahogy jobban érdekelt az egész. Bár elég szörnyű volt olvasni, hogy miken mentek keresztül és hogyan viselkedett a férj, mégis érdekes részek volt.

Egyébként az tűnt fel a történettel kapcsolatban, hogy míg az eleje eléggé részletes és sok adalékkal fűszerezett volt, addig ahogy haladtunk előre a cselekménnyel úgy vált egyre sűrűbbé az egész. Például a végét én kicsit hirtelennek, majdhogynem összecsapottnak éreztem, mert míg az első fejezetekben tényleg elég részletesen taglaltak egyes eseményeket, addig az utolsó kicsit több mint ötven oldalon alig történt valami érdemleges, minden néhány mondattal el lett intézve, és a végkifejlet is olyan hirtelen abbamaradt, hogy csak pislogtam körbe, hátha valaki már nyújtja is felém a következő folytatást (ami nincs). Én szívesen olvastam volna egy áttekintő befejezést, hogy körülbelül mi történik velük később, hogyan alakul az életük...

Összességében olvasmányos és érdekes mű, egy szórakoztató irodalmi regényhez képest szerintem elég alapos bepillantást lehet vele nyerni az első világháború viszontagságaiba. Aki olvasta az első részt (Bell), az feltétlenül olvassa el ezt is.

Sally Hunter: Műtéti hiba

Nos, az első, amit kiemelnék a könyvvel kapcsolatban, az rögtön egy hatalmas negatívum lenne, mégpedig a fülszöveg! Ugyanis ott olyan dolog van leírva, ami a könyvnek csak körülbelül a háromnegyedénél derül ki, és ezáltal elég fura volt olvasni, mert nem lehetett eldönteni, hogy a fülszöveget írták meg rosszul, vagy tényleg lelőtték a könyv lényegét... Sajnos, ez utóbbi vált be, amit én elég durva hibának tartok.

A könyv története egyébként elég izgalmas lenne, viszont még ebben az elég kevés oldalban is sikerült elég unalmasan megírni... Ahogyan hullanak az emberek, és a konkrét halálmódok, amik szinte már a kínzással is felérnek, nos, azok nagyon is izgalmasak és a maguk beteg módján érdekesek voltak, alig vártam ezeket a részeket. Ám az ezek közötti részek annyira unalmasak voltak, hogy néha erőt kellett vennem magamon a folytatáshoz. Eléggé egyhangúak voltak, mintha folyamatosan mindenki ugyanazt csinálta volna: ugyanazokat a vitákat folytatták le, a buta szereplő mindig buta fejet vágott, a hisztis szereplő mindig hisztizet, a fiatal fiúkra bukó nő folyton próbálkozott, stb... Csak és kizárólag a gyilkosságokkal kapcsolatos részekre tudtam rendesen odafigyelni, mert a többi kicsit sem kötötte le a figyelmemet. Bár nem volt túlságosan terjengős könyv, mégis sokkal hosszabbnak éreztem a valós terjedelménél, szerintem jobban is meg lehetett volna írni...

Összességében az alaptörténet nagyon jó volt, és a gyilkosságok megvalósítása is. Ha a többi részt is érdekesen sikerült volna megírni, eszméletlenül jó könyvet kaphattunk volna...

Katherine Stone: Ígéretek

Nos, ha valaki tragédiával erősen fűszerezett romantikus regényt szeretne olvasni, az mindenképpen válassza ezt a könyvet. Bár tudtam, mire számíthatok az írónőtől, mégis egy előzőleg olvasott könyvéhez képest meglepőes sok szerelmi szál volt benne. Gyakorlatilag minden főszereplő összejött egy másikkal, ráadásul már körülbelül a felénél tudni lehetett, hogy kik alkotnak majd egy párt. Persze minden szerelmespár nagyon szenvedett, már-már túlzásba is estek. Van, akinél meg lehetett ezt érteni a korábbi tapasztalatai alapján, másoknál viszont csak hisztinek tűnt. Aztán, amikor már-már összejött valaki valakivel, persze mindig történt valami, ami miatt mégsem lehettek boldogok.


A múltbeli szálak is egytől egyig kapcsolódtak a szerelemhez, ráadásul már igen régen (ha nem soha) olvastam már olyan művet, amiben ennyi tragédia lett volna összesűrítve. Majdnem mindenki múltjában volt valami hihetetlenül szomorú, közülük van, akit tényleg sajnálni lehetett, másokat már kevésbé. Ezen kívül fura volt számomra, hogy a könyv végére három esküvő volt készülőben, amikor a történet kevesebb, mint egy év alatt lezajlik. Ugyan több mint húsz évvel ezelőtt játszódik, azt azért mégsem gondolom, hogy akkoriban az ennyire gyors házasság volt a trend. És elhiszem, hogy minden szereplő rettenetesen szerelmes volt, de ezzel a hirtelen házasodással olyan érzésem lett, mintha nem középkorú személyekről lenne szó, hanem éppen csak nagykorúakról, akik még nem tudnak igazán felelősségteljes döntést hozni.


A könyv egyik legnagyobb hibája leginkább a fordítónak és/vagy a lektornak róható fel, mivel több helyen is igen nagy hibákat lehetett észrevenni, amik nem egyszerű elgépelések voltak (például eggyel több betű vagy rossz elválasztás), hanem a történet szempontjából elírt dolgok (évek és időszakok vagy az esti és reggeli órák összekeverése), amik nekem rettenetesen zavaróak voltak.


Összességében olvasmányos könyv, amely könnyed kikapcsolódást nyújt. Akik kedvelik a romantikus műveket, azok biztosan nagyon szeretni fogják, de véleményem szerint azok is könnyvedén átrághatják magukat rajta, akik az ilyen témájú könyveket kevésbé részesítik előnyben, de azért alkalmanként mégis a kezükbe veszik őket.

Evelyn Marsh: Az álarc lehull

Az első könyvem az írónőtől, és lehet, hogy az utolsó is...
A könyv önmagában annyira nem rossz, véletlenül bukkantam csak rá a családi könyvtárban, de valószínűleg magamtól nem fogok egyet sem vásárolni... A történet alapja nem nagy újdonság (prostitúció, drogok, gyilkosságok), csak ezúttal egy spanyol szigeten járunk.


A történet még akár érdekes is lehetne, hiszen megvan benne minden, ami a hasonló könyvekben: fővárosi bordélyház, kisvárosi kórház, pornófilmben is szereplő prostituáltak, drogcsempészet -és fogyasztás, őrült sorozatgyilkos, na meg persze a pozitív szereplők: a rendőrfőnök és nyomozó barátnője, a kórház lelkiismeretes dolgozója és az ismeretlen jóképű férfi... Mégis valahogy lapos számomra a cselekmény... Szinte az első perctől tudjuk, ki a gyilkos és jóformán azt is, hogy miért gyilkol (de e szempontből azért minimális meglepetést tartogat a könyv vége), az egyetlen meglepetést talán csak a nem éppen tisztalelkű kórházi dolgozók jelentik, ezen kívül nem sok izgalom van benne. A jó doktornő egészen elfogadható lenne, de a szerelmi szál belépése rettenetesen idegesítő volt. Na, nem a szerelmi jelleg miatt, hanem mert a szövegek rettenetesen idegesítőek voltak, zavart a magázódás és a körülményeskedés, szerencsétlenkedés. Tudom, hogy nem egy mai darab a könyv, de (a kiadási dátum alapján) erősen kétlem, hogy 20 évvel ezelőtt, még így beszéltek volna az emberek.


Összességében nem annyira vészes, egyszer el lehet olvasni.