Charlaine Harris: Inni és élni hagyni

Nos, ezzel a könyvvel kicsit most kivételt tettem, mivel a számos olvasatlan könyvem miatt egyelőre nincs időm a korábbiak újraolvasására. Viszont mivel évekkel ezelőtt még csak az első három rész volt meg, most pedig elhatároztam, hogy a sorozat összes részét elolvasom egymás után (esetleg egy-egy könyvnyi kitekintéssel pár rész között), így itt indokolt volt az újrázás. És bizony kiderült, hogy néhány részletet leszámítva, gyakorlatilag alig-alig emlékszem a történetre.

Annyi azért az első olvasásból is megmaradt, hogy bár nem olvasok vámpíros vagy bármilyen más természetfölötti lényről szóló könyvet, ez kifejezetten tetszett. Mégpedig azért, mert nem egy romantikus maszlag (amit mellesleg kicsit sem tartok vámpíros dolognak...), hanem bizony kőkeményen van benne erőszak és erotikus tartalom is (bár ez utóbbi nem a durva és nyílt értelemben, hanem nagyon visszafogottan. Bár azért egy kicsit talán itt is szenvednek a főszereplők egymással, de teljesen más, mint egy romantikus történetben. Egyébként, ha már a szereplőknél tartunk, akkor meg kell említenem, hogy a könyvből készült sorozatnak köszönhetően (amit egyébként nem nézek/néztem) nem sok minden van a képzeletre bízva... Bár én csak a három főszereplőt ismerem képről, így már sajnos nem tudok egy másik embert elképzelni helyettük. Már csak azért sem, mert ebben az esetben a készítők szerintem nagyon eltalálták a szerepeket, legalábbis ami a kinézetet illeti.

A történet egyébként nem rossz, én kifejezetten örültem neki, hogy volt egy sorozatgyilkos benne, akivel foglalkozni lehetett. Ettől az egész könyv sokkal kevésbé volt töményen vámpíros.

Befejezésről nem is nagyon lehet beszélni, hiszen egyértelműen érződik belőle (és tudjuk is), hogy bizony van folytatás. De ehhez képest jobban (értsd: szebben) le lett zárva, mint némelyik egyrészes kötet, amely számtalan megválaszolatlan kérdést hagy maga után. Természetesen itt is utalnak arra, hogy ez bizony még folytatódni fog, mégis kap egy normális lezárást.

Összességében én továbbra is nagyon jó könyvnek tartom. Borzasztóan olvastatja magát, észre sem vettem, és csak fogytak az oldalak... Fényévekkel jobbnak tartom az annyira közkedvelt (?) tiniregénynél: nem csöpögős, és ha már választani kellene, hogy melyik vámpírtípust tartjuk elképzelhetőnek (ha léteznének), hát egyértelműen emellett tenném le a voksom.

M. J. Arlidge: A babaház

Nos, erre a könyvre most tényleg nagy szükségem volt... Bár ahhoz nagyon sok minden kellene, hogy kiábránduljak az olvasásból, ha az utóbbi néhány hét után, amikor több, számomra borzasztó könyv is a kezembe akadt, még ebben az íróban is csalódnom kellett volna, hát lehet, hogy egy kicsit elment volna a kedvem az olvasástól. Szerencsére azonban még véletlenül sem történt így, és a szerző ismét hozta a formáját (velem együtt), ugyanis az előző részhez hasonlóan, ezt is két nap alatt sikerült kiolvasnom.

A történet -vagy inkább maga a könyv, a kivitelezés- nekem az első részre hasonlított kicsit, mert itt is szenvedtek ugyan fizikailag az áldozatok, de a lelki és pszichés kínok szerintem hangsúlyosabbak voltak. Én mondjuk arra számítottam, hogy a tettes végül egy olyan személy lesz, aki már feltűnt a cselekményben, legalább említés szintjén, de a korábbi kötetekhez képest ez, és az elkövető neme is változott. Ami tulajdonképpen nem rossz dolog, hiszen mindent meg lehet unni, így viszont fenntartom, hogy a szerző egyelőre nem tud hibázni (remélem, így is marad). Bár valószínűleg az első részhez egyik sem fog felérni (nálam legalábbis), mindegyik kötet tökéletesen megállja a helyét, akár a sorozat részeként, akár önálló műként tekintek rá.

Egyébként a gyors haladáshoz részben hozzájárult, hogy nagyon rövid fejezetek követték egymást benne, ami bevallom, az elején furcsa is volt. De mivel (majdnem) mindegyik váltásnál egy másik szereplő szemszögéből láttuk az eseményeket, indokolt volt. Bár más könyveknél zavarni szokott a sok váltás és a sok szereplő, itt semmi bajom nem volt vele, abszolút követhető maradt a történet, sőt még valamiféle pluszt is adott neki, hogy nem túlnyomóan a főszereplőről olvashatunk, hanem bizony bőven akad fejezete a többi szereplőnek is.

A szereplőkkel kapcsolatban igazából mindegyik kötetnél vegyes érzéseim voltak. Valamiért a főszereplőnőt nem tudom megkedvelni, de erre tényleg nem tudok különösebb indokot felmutatni. A többiek pedig hiába főbb mellékszereplők, akikre tényleg épít a történet, mégsincs róluk soha annyi információ, hogy rendes képet alkothassak róluk, így többnyire a pillanatnyi döntéseik alapján ítélem meg őket. Általánosságban mindegyikükről elmondható, hogy részemről teljesen semleges vagyok az irányukba, bár ebben a részben volt olyan, aki határázottan kiverte nálam a biztosítékot a szakmaiatlan és etikátlan, már-már dilettáns viselkedésével...

A végkifejlet tulajdonképpen nem volt rossz, egy nagyon picit még talán elbírt volna a vége, de egyáltalán nem volt hiányérzetem. Minden szál elvarrásra került, és csak olyan kérdések maradtak nyitva, amelyek egyértelműen a további folytatásra utalnak.

Összességében szenzációs könyvnek tartom, végre egy olyan történet, amelyet tényleg a thriller kategóriába tudok sorolni... Aki olvasta az előző részeket, annak természetesen ez is kötelező (és mivel nem igazán elevenítik fel a korábbi történéseket, úgy gondolom, hogy szükség is van az előzmények ismeretére), de a három közül szerintem eddig ez a legkevésbé durva.

John Sandford: Vendetta

Nos, nem ez a legjobban sikerült könyve az írónak, de azért nem is a legrosszabb. A könyv tulajdonképpeni előzményeként tekinthető kötethez képest viszont sokkal kevésbé izgalmas. Reméltem, hogy ez is legalább annyira le fog kötni, mint az, de sajnos ez nem jött össze…

A történettel egyáltalán nem volt baj, ha csak azt veszem, akkor egyértelműen egy fordulatos és izgalmas cselekményt kaptunk. Tényleg mindig zajlottak az események, és történt néhány kiszámíthatatlan dolog is. Viszont rettenetes volt a kivitelezése… Jó néhányszor teljesen felesleges információkat kaptunk, például a szereplők öltözködéséről, étkezéséről; vagy ugyanennyire felesleges párbeszédeket folytattak le egymással, amikhez nemhogy nem volt köze a nyomozáshoz (vagy úgy általában bármihez), de kifejezetten idegesítőek és semmitmondóak voltak. Ezen kívül néha kicsit zavarossá vált a történet, nehezen lehetett követni, hogy most akkor ki mit csinált vagy gondolt, és hogyan jöttek rá adott esetben a dolgokra… Ami azonban valószínűleg a legjobban idegesített, az a rengeteg helyesírási, illetve főleg gépelési hiba is nagyon megkeserítette az olvasást. Persze hiba bármelyik könyvben előfordulhat, de itt már nagyon sok volt belőle: tulajdonnév kisbetűvel, felcserélt betűk, kihagyott betűk, eltévesztett nevek, hogy csak néhányat említsek. Lehet egy könyv akármilyen jó, ha ilyen hibákkal van tele, nagyon negatív érzéseim lesznek vele kapcsolatban.

A végkifejlet igazából szerintem már nem nagyon tartogatott meglepetéseket, és bizonyos szinten kiszámítható volt. De szerencsére a könyv egésze alatt folyamatosan voltak nem várt fordulatok, így azok kárpótoltak az egyszerű befejezésért.

Összességében nem volt ez rossz könyv, tényleg végig zajlottak benne az események. Aki olvasta a korábbi köteteket (főleg ennek az előzményét), az biztosan ezt is élvezni fogja.

Patricia Cornwell: Nyom nélkül

Nos, ezzel a könyvvel már megint nagyon megszenvedtem. Pedig amúgy egy átlagos hosszúságú könyv, én viszont legalább a kétszeresének éreztem. Végig úgy voltam vele, hogy csak érnék már egyszer a végére, ami azonban valahogy nem akart eljönni. Konkrétan erőltetnem kellett, hogy olvassam, mert nem szokásom félbehagyni könyvet. Ráadásul amikor hozzákezdtem, eszembe nem jutott, hogy így fogok vélekedni róla, hiszen egy sorozatgyilkosságokkal foglalkozó könyv mikor nem tetszett nekem... Sajnos azt kell mondjam, hogy például most... (Olyannyira, hogy a kívánságlistámon szerepel még egy könyv az írónőtől, ami a fülszöveg alapján még mindig tetszik, de ezek után már nem tudom, hogy bele merjek-e majd vágni...)

A fülszöveg kissé szájbarágós volt, amiből még nem vontam le messzemenő következtetéseket, pedig így utólag kellett volna. Az egész történet száraz, unalmas, nyögvenyelős volt. Arra számítottam, hogy lesz egy izgalmas sorozatgyilkosos sztori, és az ahhoz kapcsolodó nyomozás. Ehelyett azonban egy végig zavaros és rettenetesen érdektelenül megírt cselekmény kaptam, amivel csak nagyon nehezen tudtam haladni. Bár foglalkoztak a gyilkosságokkal, határozottan a legutolsó eset került előtérbe. De még ezzel sem lett volna probléma, hiszen ez általában így szokott lenni, hiszen az a friss. Itt viszont a híres anya miatt volt központi szerepe, amiből aztán lett egy politikai vonal -utólag abszolút feleslegesen. Aztán egy katonai vonalat is  behoztak a képbe -ismét csak totál feleslegesen. Ehhez még hozzájöttek azok a cselekményszálak, amik egyáltalán nem tettek hozzá semmit a történethez, így végül az egész egy nagy érdektelen semmi lett. Már a gyilkosságok és a nyomozás sem tudott lekötni, csak azt vártam, hogy végre a végére érjek. Idegesítettek a felesleges részek: a leírások, a nehézkes párbeszédek.

A végkifejlet szintén nem volt valami nagy durranás. Kaptunk egy tettest, akiről még azt sem tudhattuk, hogy tényleg a valódi gyilkos-e, nem derült ki  igazából semmi lényeges az életéről vagy arról, hogy miért tette azt, amit... Ráadásul szerintem egyáltalán nem került normálisan pont az ügy végére, egy csomó kérdés megválaszolatlan maradt, legalábbis számomra...

Összességében én egy végtelenül vontatott, minden izgalmat mellőző könyvnek tartom, aminek az olvasása számomra kínszenvedésnek bizonyult. Egy egyébként érdekesnek tűnő témát hihetetlenül unalmasan sikerült tálalni. A különböző cselekményszálak, a nyomozás és az egész könyv zavaros és unalmas volt.

Douglas Preston-Lincoln Child: Fehér tűz

Nos, elég vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban. Eleinte nem igazán kötött le, mivel nem volt túl izgalmas. Aztán szerencsére beindult, és akkor már jobban tudtam vele haladni. Egyébként a sorozatnak ez a része tulajdonképpen teljesen önállóan is olvasható, gyakorlatilag semmi utalás nincs benne a korábbi részekre.

A történet maga egy kicsit unalmas és zavaros volt. Tulajdonképpen a végére minden a helyére került, nem is azzal volt baj, hogy nem tudtam követni a cselekményszálakat. Viszont a régi eseményekkel kapcsolatos nyomozás nem volt túlságosan érdekes, nagyjából csak ugyanarról szólt, illetve nem igazán tudta lekötni a figyelmemet. A gyújtogatás már sokkal érdekesebb volt, azt viszont az első eset kivételével már alig fejtették ki, inkább csak említés szinten volt szerepe. A Sherlock Holmes-szál bevezetése pedig egyszerre volt számomra érdekes és felesleges. Valahogy fura volt beleszőni ebbe a történetbe, de mégis érdekfeszítőnek bizonyult.

A szereplők többségével nem igazán lehetett mit kezdeni, és igazából nem is voltak annyira fontosak a történetben. Egyértelműen a főszereplőnő és az FBI-ügynök voltak a kiemelt főszereplők, körülöttük forgott minden. Utóbbi elegáns lazasága minden részben szórakoztatónak bizonyul. A nővel viszont nem igazán szimpatizáltam, bár nem is tudnám pontosan megmondani, hogy miért. Egyszerűen nem tetszett a személyisége, ahogyan levakarhatatlan módon nyomozott, és olyan emberekbe is belekötött, akik segíteni szerettek volna neki.

A befejezés nekem szintén furcsa volt. Bár nem maradtak utána elvarratlan szálak, megválaszolatlan kérdések, mégis olyan kurtának tűnt. Bár azt hiszem a szerzőpáros minden egyes könyvében ilyen a befejezés… Sokáig húzták az üldözést és a szenvedés, majd miután minden jól alakult és minden fontos szereplő megmenekült, egy meglehetősen csöpögős epilógust kaptunk. Az egy dolog, hogy nekem személy szerint nem tetszett, de szerintem nem is nagyon volt odaillő… Egyébként akadt még néhány fordulat a végén, de igazából egyik sem okozott túl nagy meglepetést. Addigra annyira végletekig ismételték szerencsétlen bányászok sorsát, hogy kicsit unalmas lett az egész. (Egyébként a beteg lelkem ismét megszólalt: amikor már megvolt a lehetőség arra, hogy nem lesz pozitív befejezése, erősen reménykedtem, hogy tényleg történik még valami tragédia, de sajnos nem jött be).

Összességében ezek ellenére sem mondanám rossz könyvnek, megvannak a maga izgalmas és érdekes részei, csak helyenként sajnos unalmas is. Szerintem azért, aki az írópáros többi kötetét szerette, annak ez is tetszeni fog.

John Sandford: A Hold árnyéka

Nos, ez a könyv kicsit eltért az író másik sorozatához képest... Lehet, hogy azért, mert ez még csak az első része, de valahogy nekem nem tűnt túlságosan összeszedettnek. És igazából pont ebben a részben kellene alaposan kidolgozottnak lennie a főszereplőnek, de ez valahogy elmaradt. Nem igazán került bemutatásra, pedig a másik könyvsorozatában elég fontos szerepe van a főszereplő jellemének, viselkedésének...

Amúgy a történet nem volt rossz, tetszett, hogy többféle gyilkosság is volt benne. Felesleges részek szerencsére nem voltak benne, viszont a tagolása egyszerűen borzalmas volt... Az megszokott, hogy egy-egy könyvnél nemcsak fejezetek szerint van tagolás, hanem azokon belül is, amivel semmi probléma nincsen. Itt viszont totálisan indokolatlan volt, ugyanis olyan bekezdések között voltak sorok kihagyva, amik szorosan összekapcsolódtak, sőt olykor egy párbeszéd részét képezték... Simán lehetett tovább olvasni őket, a tagolás csak zavaróvá tette az ezt.

A szereplőkkel nem nagyon lehetett mit kezdeni, igazából senki nem került bemutatásra, még a főszereplő sem. A rengeteg szereplő egy idő után kicsit megkavarta a történetet, olykor kellett egy kis idő, hogy eszembe jusson, ki kicsoda és milyen szerepet tölt be a cselekményben.

A befejezés számomra elnagyolt és zavaros volt. Addigra már annyi mindenkit belekevertek, hogy kicsit követhetetlenné vált a cselekmény. Annak ellenére, hogy elég egyszerű olvasmány volt, nem lett túlságosan kifejtve az indok (bár természetesen könnyen ki lehetett következtetni). A végén már úgy tűnt, hogy minden egyes szereplőnek volt valami köze az ügyhöz, és a valódi tettes már alig kapott szerepet. Ennyi nyomozás és haláleset után szerintem elég hirtelen és buta módon lett lezárva...

Összességében nem volt annyira rossz könyv, egyszer el lehetett olvasni, de van az írónak sokkal jöbb kötete is.

Max Allan Collins: CSI - A bűnös város

Nos, ez a rész jobban tetszett, mint az előzőleg olvasott Helyszínelők könyv. Érdekesebb volt a történet, bár ebben az esetben erősen a tévében látható sorozat mellett tenném le a voksomat.

Az eleje talán egy picit nehezen indult, de aztán eléggé felpörögtek az események. Én szerettem felváltva olvasni a két különböző szálat, mindkettőben voltak érdekes részek. Talán a szereplők kidolgozása lehetett volna kicsit részletesebb, bár mivel ebben egyértelműen a tévében látottakra hagyatkozik szerintem mindenki, így talán nem is volt akkora szükség a részletekre… Egyébként két különálló nyomozáshoz képest meglehetősen rövid a könyv, kicsit össze lettek sűrítve benne az események. Viszont valószínűleg ez is arra vezethető vissza, hogy mivel a megfilmesített változatott mindenki ismeri, így ennyivel is megfelelő képet kaphatunk az eseményekről.

A befejezés minden volt számomra, csak meglepő nem. Mindkét szálnál tudtam már a közepe környékén, hogy ki lesz az elkövető, de szerintem az elejtett információk és hangsúlyos megfogalmazások alapján bárki kikövetkeztethette.

Összességében a maga egyszerű módján szórakoztató könyv. Nagyon gyorsan lehet vele haladni, nem egy mélyenszántó gondolatokat és nagy összeesküvéseket tartalmazó mű, de ki lehet vele kapcsolódni.

Luke Delaney: Hideglelés

Nos, azt kell mondjam, hogy ez a könyv nagyon tetszett. Tulajdonképpen beváltotta a hozzá fűzött reményeket, bár mostanában annyi csalódás ért néhány könyv olvasása közben, hogy már nem is igazán vannak elvárásaim...

A történet az elejétől a végéig izgalmas volt, az utolsó oldalakig tartogatott meglepetéseket. Bár nálam megszokott, hogy az elkövető szemszögéből vett részeket szeretem legjobban, itt még a nyomozás sem untatott annyira. Bár a főszerelővel egyáltalán nem szimpatizáltam, mert engem kifejezetten idegesített a viselkedése és a személyisége, azért elboldogultam a vele kapcsolatos fejezettekel is. Egyébként a tettes kellőképpen beteg volt, imádtam azokat a részeket, amik a gyilkosságaival voltak kapcsolatosak.

A végkifejletre részben számítani lehetett, de azért szerencsére akadtak még meglepetések a végén is.

Összességében számomra végig nagyon izgalmas volt, bár nem kifejezetten olvasmányos, azért könnyen lehet vele haladni. Aki bírja a brutális könyveket, annak szerintem tetszeni fog.

John Sandford: Biztos zsákmány

Nos, az írótól eddig olvasott könyvek közül ez áll nálam a második helyen. Ugyan most kihagytam jó néhány részt a sorozatból, mégsem volt hiányérzetem, sokkal elkülöníthetőbb volt, mint az első részek. Szinte különálló kötetként is megállná a helyét, főleg mert a főszereplő itt valahogy sokkal visszafogottabb, mint a korábbi könyvekben.

A fülszöveg meglehetősen csalóka, mert számomra úgy tűnt, hogy nem a bérgyilkosnő áll a történet középpontjában, sokkal inkább az ügyvédnő. Bár talán a bérgyilkos életéről több mindent megtudtunk, az ügyvéd viselkedése sokkal érdekesebb volt. Mivel egyáltalán nem számítottam ilyesmire a könyvben, határozottan pozitív csalódásként éltem meg egy ennyire beteg lélek megjelenését... Éppen ezért a könyv elejét sokkal jobban élveztem, utána számomra kicsit unalmassá vált. A rendőri nyomozással kapcsolatos részek például kifejezetten idegesítettek, néhol még a fonalat is elveszettem kicsit. Egyértelműen sokkal érdekesebbek voltak azok a fejezetek, amelyekben a gyilkosok jutottak szerephez.

A végkifejlet szerintem nem tartogatott nagy meglepetéseket, viszont az pozitívum volt, hogy még nem sokkal a vége előtt is történt néhány nem várt fordulat.

Összességében számomra ez az író egyik legjobb könyve, elég beteg tettesekkel van benne dolgunk, ezért aki szereti a brutalitást, szerintem élvezni fogja.

Kate Bennett: Megkarcolt élet

Nos, ez a könyv most tényleg tetszett. És biztosra mondhatom, hogy magyar írótól ez lett a kedvenc könyvem. Bevallom, hogy alapjában véve úgy gondoltam, hogy biztosan tetszeni fog, viszont az elmúlt egy-két évben annyi könyvet olvastam, amiben a főszereplőnő állandóan szenved, hogy végül kicsit féltem hozzákezdeni. Nyilván valamennyire itt is hangsúlyos volt a múltban és a jelenben elszenvedett fizikai és lelki terror, de szerencsére nem vitték túlzásba, és élvezhető volt a könyv.

A cselekmény nagyon jól felépített és kidolgozott volt, végig lehetett követni benne az eseményeket. Mondjuk a mellékszereplőkről nem igazán derültek ki információk, én ezt kicsit hiányoltam. Ahogyan az a múltbeli részleteket is. Csak az elején volt néhány visszatekintés a nő korábbi életére, aztán már csak a jelenben játszódott. Szerintem kicsit többet is lehetett volna erről írni, ahelyett, hogy a mostani kínlódásokat olvassuk... Én személy szerint a tettes szemszögéből vett fejezeteket jobban szerettem, mert az elég beteg volt (és tudjuk, hogy nekem az tetszik igazán). Igazából a szerelmi szál nem is nagyon tetszett, kicsit túlzásnak éreztem.

A végkifejlet szerintem nem tartogatott meglepetéseket. Bár az elején még több tippem is volt a második tettes személyére, nagyon hamar tudtam, hogy valójában ki lesz az, szerintem egyetlen krimirajogónak sem okozott problémát. Mivel nem volt túlságosan hosszú könyv, így végül is a befejezés sem volt rövid a többi részhez képest, valamiért mégis hiányérzetem volt. Vagy csak az lepett meg, hogy egy majdnem lezárás után további fejezetek következtek, egyfajta második befejezésként. Nyitott kérdés tulajdonképpen nem maradt utána, de szerintem egy kicsit jobban ki lehetett volna dolgozni.

Összességében egy nagyon jó, bár elég beteg könyv, akik szeretik a pszichothrillereket, azoknak kötelező.

John Connolly: Arctalan démonok

Nos, az a helyzet, hogy fogalmam sincs miről is olvastam valójában. És azt sem tudom pontosan eldönteni, hogy a könyv volt rossz vagy csak én nem voltam a megfelelő hangulatban hozzá. Tény, hogy egyéb elfoglaltságok miatt lassabban haladtam vele, viszont ha egy érdekes könyv kerül a kezembe, akkor egészen biztos szakítok rá időt, bármi is legyen. Itt viszont a szándék sem volt meg, hogy újra elővegyem és tovább olvassam…

Pedig a fülszöveg és az első körülbelül húsz oldal alapján egyértelműen úgy gondoltam, hogy ez egy nagyon is nekem való könyv lesz. És ha csak a sorozatgyilkossággal foglalkozott volna, akkor valószínűleg tényleg így lett volna. Viszont már az elején annyira zavaros volt a történet, hogy a brutális gyilkosságokat sem tudtam igazán élvezni, és ez engem zavart a legjobban. Rögtön a könyv elején kaptunk egy (akkor még csak feltételezhető) sorozatgyilkost, és azt hittem, hogy további áldozatok után majd elkezdenek utána nyomozni, és ennyi lesz a cselekmény. Ehelyett azonban számomra már az elején teljesen el lett rontva az egész a maffiakapcsolatok bevonásával. Még most sem igazán tiszta, hogy miért kellett ezt a cselekményszálat belevonni a történetbe, mert így utólag visszagondolva nem sokat tett hozzá a végkifejlethez. Vagy az is lehet, hogy csak én nem vettem észre, annyira arra koncentráltam, hogy egyszer végre a végére érjek a könyvnek…

Az egészen biztosan kijelenthető a könyvvel kapcsolatban, hogy ebben halt és sérült meg a legtöbb említésre került szereplő… Ez tulajdonképpen számomra még pozitívum is lehetne, hiszen szeretem a váratlan, kiszámíthatatlan fordulatokat, valahogy azonban mégsem tetszettek. Valószínűleg azért, mert a maffiával kapcsolatos halálok csak úgy megtörténtek egymás után, nem lett kifejtve velük kapcsolatban semmi, csak gyilkolták egymást halomra, mint valami olcsó akciófilmben… És ezek miatt már a sorozatgyilkos tevékenykedését sem tudtam értékelni.

Ezen kívül szerintem rengeteg iszonyúan felesleges rész volt a könyvben. Egy-egy fejezet kezdetén (vagy éppen a közepén) oldalakon keresztül olvashattunk egy régi sztorit, aminek az égvilágon semmi köze nem volt semmihez sem a történet szempontjából, hogy aztán az utolsó két mondattal „hozzákapcsolódjon” a cselekményhez. Valójában azonban szinte semmit sem számított, csak tölteléknek volt jó.  Mindemellett a legtöbb leírásnál, nagymonológnál és néhány párbeszédnél gyakorlatilag kikapcsoltam, és csak a lényeget próbáltam összefoglalni magamnak, hogy minél hamarabb továbbhaladhassak, és befejezhessem a könyvet…

Összességében tehát a könyv befejezése után közvetlenül elmondhatom, hogy nem tudnám megmondani, mit olvastam. Címszavakat talán fel tudnék sorolni, de például arról, hogy milyen sorrendben és miért haltak meg emberek, halvány lila gőzöm sincs… Én tehát nem ajánlanám senkinek a könyvet, mert szerintem túl sok minden lett kevesebb mint négyszáz oldalon összehordva, de aki szereti a valóban brutális könyveket, azoknak talán megér egy próbát…