Sophie Morgan: Az engedelmesség naplója

Nos, be kell látnom, hogy nehéz erről a könyvről írni, de valószínűleg nem csak én vagyok így ezzel. Legelőször is leszögezném, hogy egyáltalán nem tartom magam prűdnek, ámde az is biztos, hogy a könyvben leírtak nagyon-nagyon távol állnak tőlem. (Ezt persze eddig is tudtam, de most már egészen biztos lehetek benne.) És ezt mindkét irányba értem, tehát nem vetném alá magam senkinek, de a dominaszerep se vonz.

Történetről nyílván igazán lehet beszélni, hiszen igazából a szexuális aktusokon kívül nemigen történt benne semmi. Mivel önéletrajzi regény (elvileg), ezért ez talán bocsánatos bűn, hiszen –ahogyan az írónő is leírta- a szexuális beállítottságán kívül semmi említésre méltó nem történt vele. És tulajdonképpen nem is nagyon számítottam másra, hiszen az egyértelműen erotikus címkéjű regényeknek nem is a nagy bölcsességekről kell szólnia. Ennek ellenére azonban sajnos csalódtam egy kicsit. Ugyanis a történet csak körülbelül a feléig volt érdekes. Onnantól viszont mintha csak ismétléseket olvastam volna. Igazából már addig is jó néhány jelenet ismétlődés volt, esetleg kicsit máshogy megfogalmazva. A feléig viszont ez nem zavart annyira. Utána azonban már nem igazán tudott lekötni. Ráadásul –bár ezzel a típusú szexszel egyáltalán nem tudok azonosulni, addig azért el tudtam olvasni, végig azt mondogatva magamban, hogy „nem vagyunk egyformák, mindenkinek más jön be”, még akkor is, ha totál nem értettem egyet vele. Viszont körülbelül a háromnegyedétől már nagyon brutális szinteket öltött a domina-alávetett szerep megjelenése, és néha komolyan rosszul voltam a jelenetektől… Még egyszer hangsúlyozom, hogy ez nem prűdség miatt volt, hanem egyszerűen el sem tudom képzelni, hogy valaki ilyeneket tényleg megtegyen, sőt élvezzen… (De persze, ahogy szoktam mondani: szerencsére nem vagyunk egyformák, úgyhogy amíg ez zárt ajtók mögött marad és senkinek nem okoz kárt, addig mindenki csinál, amit akar).

A befejezéssel nem tudtam nagyon mit kezdeni. Kicsit mást vártam, és bár lehet sejteni, hogy végül hogyan alakult a történet, mégsem volt benne semmi egyértelmű. (Ezen kívül a kezdőjelenettel megint csak bajban voltam, mert utólag furának tűnt, nem érthető, hogy ott kivel is volt a főszereplő).

Összességében erotikus könyvnek abszolút jó, könnyen olvasható. Engem mondjuk határozottan zavart a rengeteg ismétlődő jelenet, és számomra úgy tűnt, hogy a szexnek a leghagyományosabb módja szerepel a legkevesebbszer. Ezt azért elég furcsának találtam, főleg úgy, hogy ezen kívül minden más rengetegszer előfordult benne.

Jennifer Ashley: Lord Mackenzie tébolya

Nos, az az igazság, hogy én magam sem tudom, hogy állok ezzel a könyvvel... Azt semmiképpen nem tudnám róla állítani, hogy tetszett volna, viszont kimondottan rossznak se mondanám. Egyszerűen inkább csak kevés volt számomra. Az biztos, hogy nem a megszokott módon kaptunk a történelmi részből, kicsit olyan volt, mintha nem is lenne annyira lényeges, hogy több mint száz évvel korábban járunk. Ennek ellenére mégsem lehetett elvonatkoztatni a történelmi jellegtől, hiszen néhány szokás manapság már elképzelhetetlen volna...

Tulajdonképpen a fülszöveg alapján nehéz lenne megmondani, hogy mire számít az ember, de valójában az ott leírtakat maradéktalanul megkapja a könyvben. Ennek ellenére nekem mégis csalódást okozott. Valószínűleg azért, mert én ennél pörgősebb cselekményre számítottam. Ehelyett kaptam egy párocskát, akik a könyv végéig szenvedtek egymással. Bár elég hamar összejöttek, mégis mindig találtak valami okot a szenvedésre. A folyamatos nyavalygást nőknél sem szeretem, férfiak esetében viszont főleg nem tudok vele mit kezdeni. És úgy tűnt, itt ő többet szenved, bár nem a szó klasszikus értelmében. Túl sokszor tértek vissza ugyanoda, és ugyanazokat a vélt és/vagy valós problémákat próbálták megoldani (általában sikertelenül).

A szereplőkkel nem hiszem, hogy bárki tudna azonosulni. Talán a női főszereplő az egyetlen, aki valamelyest normálisan gondolkodott és viselkedett. A férfi főszereplővel viszont egyáltalán nem tudtam mit kezdeni. Gyakorlatilag állandóan megpróbálta elmarni maga mellől azt, akit mindennél jobban maga mellett akart tudni... És végig ez ment. Valahogy a való életben elképzelni nem tudok olyan férfit, aki ennyit gyötrődne egy nő miatt...

A nyomozás része is elég furcsa volt számomra, egy darabig csak említésszerűen jelent meg itt-ott, aztán meg a kellős közepén találtuk magunkat, és zajlottak az események (azért csak mérsékelten). Ez elején még úgy tűnt, hogy nem lesz belőle fontos momentum, végül pedig valahogy ez került mindennek a középpontjába. Ráadásul bár érthető lett a végére, mégis kicsit kusza volt a befejezés.

A végkifejlet nem hiszem, hogy bárkinek is tartogatott meglepetéseket, szerintem már a fülszövegnél borítékolható volt minden.

Összességében nem mondanám rossz könyvnek, de valahogy számomra nem volt egy nagy durranás.

L. Marie Adeline: S.E.C.R.E.T. - A titkos társaság

Nos, ez a könyv végül is nem tartogatott csalódást, sem kellemeset, sem kellemetlent... Könnyed, szórakoztató mű volt, majdnem teljesen az, amire számítottam. A fülszöveg gyakorlatilag pontosan lekövette az egész cselekményt, más nem is igen történt a könyvben, mint amennyit előzetesen megtudhattunk róla. Ezzel nem volt semmi probléma, mert hát ettől a könyvtől nem is vár nagy fordulatokat az ember.

Az eleje talán egy nagyon kicsit lassan indult be, majd amikor a nő már leírta a fantáziáit, teljesen kiszámítható lett. Végig abban a sorrendben történt minden, ahogyan a főszereplő leírta, így meglepetést egyik "légyott" sem tartogatott. Ráadásul nekem elég nagy csalódást okozott a könyv azzal, hogy mennyire háttérbe szorult a normális, hétköznapi értelemben vett szexuális együttlét "egyebekkel" szemben. Nem volt semmi baj azokkal a részekkel sem, de ha már erotikus könyvről van szó, nem akarom ugyanazokat a mozdulatokat és leírásokat olvasni az összes szexjelenetnél... Pedig itt sajnos erről volt szó (bár más részeknél is előfordult, hogy néhány oldalon belül teljesen egyformán volt leírva két jelenet, ami meglehetősen zavaró volt, mintha nem lenne elég szófordulat a nyelvünkben ahhoz, hogy valami mással rukkoljon elő a fordító...)

A végkifejlet szintén nem volt nagy csattanó, bár azért azt elismerem, hogy a főszereplőnő és az általa választott férfi kapcsolatának alakulása azért egy kicsit engem is meglepett.

Összességében nem volt rossz könyv a maga nemében, csak a fentebb leírtakat tudnám negatívumként említeni, egyébként szórakoztató és olvasmányos könyv volt, ami közben egyáltalán nem kellett gondolkodni.

Leif Lasse Andersson: Szex-krízis-pasi

Nos. nem is tudom, mit írhatnék erről a könyvről... A legelső és egyben leginkább találó szó, ami eszembe jut róla, az a szókimondó. Mert hát ebben a könyvben tényleg minden köntörfalazás nélkül le lettek ám írva a dolgok. Mindegy, hogy szexuális témáról vagy emberi viselkedésről volt szó, bizony kő keményen megjelent a lapokon a valóság, legyen az bármilyen kegyetlen...

Nőként olvasva azért néhány helyen erősen kiakasztó volt. Bár nincsenek nagy illúzióim a férfiakkal kapcsolatban, azért elég szomorú és olykor kiábrándító így elolvasni, hogy egyes helyzetekben miként gondolkodnak. Természetesen nyilván nem vonatkozik az összes hímnemű egyedre, de szerintem nagy általánosságban mégis az lehet a helyzet, ami a könyvben... Szerencsére (?) viszont nem csak a férfiak viselkedése akasztott ki a történet során, mert volt pár olyan nő is, akivel nagyon nem értettem egyet... Ez egyébként csak azért szerencsére, mert így sokkal valóságosabbnak tűnt a történet, hiszen nem csak a férfiaknak vannak viselt dolgaik...

Az, hogy maga a történet mennyire igaz, szerintem nem volt különösebben lényeges. Valószínűleg elég változó véleménnyel vannak az emberek erről a könyvről, mert az én elképzelésem szerint lehetnek azok (a férfiak), akik egyetértenek vele, azok (a gyakorlatilag feministák), akik az első oldaltól az utolsóig utálják (a férfiakat is valószínűleg), illetve azok (a férfiak és nők vegyesen), akik bár nem értenek vele egyet, nem is ítélik el teljesen, hanem felfogják, hogy ez is egyfajta életstílus. Végül is magamat leginkább ebbe az utolsó csoportba soronám, bár az is egyértelmű, hogy nem szeretném, hogy valaha is a főszereplőhöz hasonló alakkal hozzon össze a sors...

Összességében én olvasmányos és a maga módján érdekes könyvnek tartottam. Akinek nincsenek ellenére a maximálisan szókimondó, részletes erotikus leírások, annak biztosan elnyeri a tetszését.

Alissa Nutting: Tampa

Nos, ez egy beteg könyv volt. Egy nagyon beteg könyv. A borítón olvasható jelző, miszerint szókimondó szöveggel találkozhatunk benne, nagyon is találó. Amivel nekem egyébként nincs gondom, de azért tényleg valóban nagyon részletesen és főleg szemléletesen voltak benne leírva dolgok...

A történet maga nem botránkoztatott meg (nyilván akkor bele se kezdek, hisz a fülszöveg egyértelmű volt), viszont akadtak benne számomra furcsaságok. Ilyen például, hogy az idő múlása meglehetősen furán volt érzékeltetve. Valószínűleg a krimikben és hasonlókban hozzászoktam a napokban, hetekben történő történetvezetéshez, itt viszont egy-egy nap vagy éppen óra nagy részletességgel ki volt dolgozva, aztán pedig hirtelen hetek és hónapok teltek el, majd megint jöttek a részletek... Valószínűleg ezzel sem lett volna probléma, viszont néha tényleg olyan ugrások voltak benne (fejezetenként vagy akár fejezen belül), hogy néha nehéz volt követni. Ezen kívül pedig annak ellenére, hogy nem egy bonyolult könyv, olykor mégis kicsit nehezebben ment az olvasása...

Maga az, amiről szólt persze elég beteg dolog volt, bár eltartott egy darabig megszoknom, hogy a tanárnő gyakorlatilag velem egyidős... Azonosulni persze abszolút nem tudtam vele (valószínűleg senki), de nemcsak a fiatal fiúk iránti vonzódása miatt nem, hanem maga az volt teljesen idegen számomra, ahogyan az életét élte...

A végkifejletet én nem is nagyon nevezném így... Mondhatni volt egy fordulat a vége felé, amit persze kellően kidolgoztak, de aztán rendes lezárást nem is kaptunk. Az utolsó mondat csak megmaradt a levegőben lógva, mint elfelejtették volna befejezni a könyvet.

Összességében egyszer el lehet olvasni, bár tényleg fel kell készülni a durva és erősen részletes szexuális leírásokra...

Emily Snow: Elemésztve

Nos, ez sajnos egy olyan könyv volt, amit nagyon szerettem volna megszerezni, majd utána egyre csak halogattam az elolvasását, pedig nagyon kíváncsi voltam rá. Most, hogy elolvastam, arra a szomorú következtetésre jutottam, hogy nemhogy elolvasni, megvenni sem kellett volna...

Kifejezetten erotikus regény eddig még nem nagyon olvastam, és ha ehhez hasonlóak, akkor bizony nem is fogok... Ez a könyv ugyanis nem szólt semmiről. De tényleg... Lehetséges, hogy más műveknél is írtam hasonlót, de ez abszolút csúcstartó a semmiben. A cselekmény hirtelen kezdődik el, aztán pedig úgy is folytatódik, majd úgy is ér véget. Amikor hozzákezdtem, sejtettem, hogy kevesebb, mint háromszáz oldalban nem egy mélyenszántó gondolatokat tartalmazó regényt fogok olvasni, de azért ennél többre számítottam.

A történet gyakorlatilag ennyi: van egy férfi meg egy nő, akiknek erősen túlfejlett a szexuális ösztöne és ebből kifolyólag folyamatosan d*gni akarnak... Mármint egymással persze. De olyan szinten, mintha az életben maradás függne tőle. Addig értem én, hogy két ember nagyon szeretheti egymást, folyamatosan vágyhat a másik közelségére, és igen, szexuális értelemben is kívánhatják egymást, de hogy ennyire állatias szinten műveljék ezt, erősen túlzásnak éreztem. Mintha tényleg semmi más nem létezhetne, és a levegővétel sem lenne annyira fontos, mint hogy megkapják egymást. És akkor a történet csak és kizárólag ennyiről szól. Hogy ők mennyire fusztráltak egyrészt azért, mert nincsenek együtt, másrészt azért, mert igen... És akkor jön a nagy csalódás és mosolyszünet, amiből persze megint érzelmes happy end lesz. Vagyis ki tudja, mert szinte olyan a lezárása, hogy azonnal kezdhető lenne a következő könyv...

Egyszóval aki egy pornómagazint akarna elolvasni képek nélkül, csak leírással, annak bátran ajánlom. Bárki másnak azonban szerintem erősen csalódást fog okozni.