L. Marie Adeline: A titkok hálójában

Nos, az előző könyvek után tulajdonképpen nem volt semmi elvárásom a könyvvel kapcsolatban, maximum annyi, hogy olvasmányos legyen, és ki tudjak közben kapcsolni. Ezeket pedig teljes mértékben teljesítette.

Az első két rész után nagyjából tudtam, hogy mire számíthatok, és ez be is jött: egyrészt egy új jelölt klubon belül útját lehetett végigkövetni, másrészt pedig a három részt összekötő főszereplőnő életét. Vagy ha úgy vesszük szenvedését, mert a végére már kezdett egy kicsit sok lenni abból, hogy sír az egyik férfi után, de közben bármikor összefekszik a másikkal. Persze ott nem volt szó érzelmekről, de ez akkor is kicsit egészségtelennek tűnt. Főleg, hogy mennyire álmai férfija körül jártak folyamatosan a gondolatai, akivel ráadásul még együtt is dolgozik… Biztosan a való életben is vannak emberek, akik képesek ezt így megoldani, de nekem akkor is kicsit furának tűnt. Az új szereplő sok követ nem mozgatott meg nálam, kicsit unalmasak voltak már a vágyálmok, mind ezen a könyvön belül, mind a három részben összességében.

A végkifejlet nem volt rossz, ennyi szenvedés után lehetett sejteni, hogy úgyis pozitív vége lesz. A trilógia befejezéseként is megállta a helyét ez a lezárás.

Összességében elég könnyed olvasmány, gyorsan lehet haladni vele. Nem váltja meg ugyan a világot, de szerintem tetszeni fog annak, aki szereti ezt a műfajt. A szexuális részek némileg ellensúlyozva vannak egyéb dolgokkal, de azért érezhető, hogy ez benne a fő vonal. Mégsem közönséges és nincs is túltolva.

W. W. Hallway: Sebző vágyak

Nos, azt hiszem minden túlzás nélkül kijelenthetem, hogy ez a könyv borzalmas volt. Számomra legalábbis mindenképp… Még nem tudtam eldönteni, hogy jobb, hogy a másikat olvastam előbb, mert az legalább tetszett, így nekivágtam ennek, de csalódtam; vagy pedig jobban jártam volna, ha ezzel kezdek, aztán félve nekikezdek a másik kötetnek, de pozitív meglepetésben lesz részem… Merthogy az írónő másik könyve meglepően jóra sikeredett –én legalábbis nem számítottam rá, hogy annyira tetszeni fog. Ezzel viszont nagyon megszenvedtem.

A történet még akár jó is lehetett volna, ha tényleg minden része normálisan kidolgozásra kerül. A fülszöveg némi krimi-jelleggel kecsegtetett, és még a könyvben is fellelhető volt némi utalás erre, de kibontakoztatva egyáltalán nem lett. Gyakorlatilag egyetlen fejezetben lett megemlítve, hogy talán akkor mégsem lesz benne minden annyira pozitív, majd az összes ilyesfajta szál néhány oldalban megjelent még, és vége. Ha azt mondom, hogy komoly hiányérzeteim támadtak jó párszor az olvasása közben, akkor igencsak finoman fogalmazom meg az érzéseimet… Ráadásul a tagolás sem volt túlságosan követhető: elég sokszor fordult elő, hogy a két főszereplő gondolatai között annyi volt a váltás, hogy külön sorban kezdték, és jó pár mondaton keresztül csak néztem értetlenül, hogy most akkor mi van. Azért ezeknél az esetéknél igazán indokolt lett volna, hogy hagynak egy sor szünetet…

És persze nem mehetek el szó nélkül a legidegesítőbb dolog mellett, amivel a könyvben találkoztam: ez természetesen a két főszereplő szenvedése/nyáladzása/picsogása (nem lehet szebben mondani) volt. Már elég korán kezdtek az agyamra menni azzal, hogy folyamatosan ugyanazokat a mondatokat ismételgették, nemcsak egymással, hanem az egész életükkel és úgy általában mindennel kapcsolatban is… Nekem egyáltalán nem volt hihető a kettősük, irritálóak, nyűglődősek voltak. Talán egyetlen dolog miatt illettek össze: mindketten elcseszettek voltak valamilyen értelemben. A férfi be lett állítva egy nagyhatalmú, könyörtelen üzletembernek, majd végig azon nyűglődött, hogy mit érez a lány iránt.  A nő pedig… komolyan vicc kategória volt már. Ennyire ostoba ösztönlénnyel régen találkoztam könyvben. Semmit sem volt képes normálisan végiggondolni, ami az eszébe jutott, azt rögtön csinálta is, aztán pedig jött a végtelen sírásokkal kísért szánom-bánom… Rendben, talán az életkorához még illett is ez a viselkedés, de el nem tudom képzelni, hogy egy felnőtt férfinak ez még szerethető legyen. (Kivéve, ha ő is maximálisan defektes.) És egyáltalán a párbeszédeik is elég furák voltak, de a könyv egészéhez képest már szinte fel sem tűnt.

Bár elsősorban erotikus könyvnek van titulálva, én sokkal inkább a romantikus (jelen esetben ez: gusztustalanul nyálas) műfajba sorolnám. Annak ellenére is, hogy azért voltak benne szép számmal erotikus jelenetek is. De még ezek is borzalmasak voltak, mert itt is folyton ugyanazokat a mondatokat és jeleneteket ismételgették. Mindnek ugyanaz volt a jelentősége, a szerepe, a világon semmi újdonságot nem jelentettek, bárhogyan is csűrték-csavarták a dolgokat.

A végkifejlet már egyszerűen csak nevetséges volt. Hihetetlen és elképesztő, de a lehető legkevésbé pozitív értelemben. Tulajdonképpen ez is csak a nyűglődésükről szólt már, ezért hihetetlenül örültem, hogy vége van.

Összességében nekem nagy kínszenvedés jelentett ez a kötet. A rendszeresen ismétlődő jelenetek miatt végtelenül unalmas; a két főszereplő szenvedése miatt rettentően idegesítő; a némi izgalommal kecsegtető részek épp csak említése, majd két mondattal való lezárása, és ki nem fejtése miatt pedig nagyon bosszantó volt. Néha komolyan úgy éreztem, hogy szó szerint soha nem fogok a végére érni…

Laura Reese: A gyönyör sötét oldala

Nos, ez a könyv aztán jól feladta a leckét, főleg ami a véleményezést illeti... Azt hiszem bátran állíthatom, hogy kevés olyan ember akad, akiből nem vált ki valamilyen reakciót az elolvasása, sőt valószínűleg még azt is meg tudnám tippelni, hogy mi a legfőbb kiváltott érzelem: az undor. Mert hát lássuk be őszintén, egyes jelenetek rendesen kiverhették a biztosítékot a kevésbé finom lelkű olvasóknál is. Így vagyok ezzel én magam is. Igen sokféle könyvet olvastam már, vérfagyasztó krimiket, amikben a tettes gyilkolási kreativitásánál már csak az azokban lelt öröme volt nagyobb, illetve erotikus regényeket, amikben tényleg alig akadt tabu... Volt szerencsém hasonló könyvhöz is, amiben az alá -és fölérendeltség kapott főszerepet (ezt a témát manapság igencsak favorizálják az írók), de ehhez foghatót még nem olvastam... Azt hiszem, nem csak én vagyok úgy vele, hogy ez bizony olykor kiverte nálam a biztosítékot.

Maga a történet egészen érdekesnek is mondható: egy nő nyomozni kezd a húga halálának ügyében, és az igazság kiderítése érdekében szó szerint képes bármire... Ez bizonyos pontig tényleg hihető történet, a megszállottság nem ritka a mai világban, legfeljebb a tárgya változik. Egy idő után viszont már egyáltalán nem úgy tűnt, mintha a nő azért tűrne el mindent, hogy kézre kerítse a tettest. Valóban tetszeni kezdett neki az egész, és mivel elfogadom, hogy vannak olyan emberek, aki élvezik, ha uralkodnak felettük, még ezzel sem volt gondom. De én a könyv végére meg voltam róla győződve, hogy a nő sokkal betegebb, mint a férfi. Az legalább nem kertelt, mindig megmondta, hogy mit miért csinál, mi okoz neki örömet. Nem volt komplett, az egyértelmű, de nem is bújt mindenféle kifogások mögé. Amit viszont a nő csinált, egyszerűen gusztustalan volt. Ténylegesen bármibe belement, még ha néha úgy is tűnt, mintha nem akarná. Nem egyszerűen részt vett a játszadozásokban, megaláztatásokban, hanem kifejezetten élvezte őket. Amivel egy bizonyos szintig még mindig nincs feltétlenül baj. De azért a végére (illetve olykor már a közepén is) voltak olyan jelenetek, amik gyomorforgatóak voltak, mind testi, mind lelki értelemben. Egyszerűen meg sem próbáltam feldolgozni, hogy valaki, hogy lehet képes megtenni bizonyos dolgokat...

Egyébként a szereplőkre visszatérve, még a főszereplőnő húgát emelném ki, aki gondolom a legtöbb emberből sajnálatot váltott ki, belőlem azonban maximum szánalmat. Ugyanis lehet bárki bármennyire magányos, sebezhető és elveszett, egyszerűen mindennek van határa. Az is rendben van, hogy annyira fél attól, hogy egyedül marad, hogy tényleg bármit képes megtenni a másikért. De egyszerűen nem tudok sajnálni valakit, akinek egyetlen porcikája sem kíván bizonyos dolgokat, mégis megteszi a másik kedvéért. Akkor már tényleg jobb volt a nővére, aki ugyan sokkal betegebb, de legalább vállalja, hogy neki ez tetszik... Amúgy még a főszereplőnő barátja érdemel talán említést, aki viszont egyszerűen nevetséges volt. Az, hogy a végén egy férfival jön össze, mert a barátnője elhidegült tőle, komolyan a vicc kategóriába tartozott számomra.

A végkifejlet részben várható volt, részben azonban okozott meglepetéseket. Úgy gondolom, talán mindenki megkapta, ami járt neki.

Összességében nem lett volna ez rossz könyv, ha nem kevernek bele ennyi betegesen undorító szexuális elemet. Bár az biztos, hogy ettől igencsak nehezen felejthető könyvvé vált, ami valamilyen szinten azért pozitívum.

Nancy Madore: Ismét megigézve

Nos, vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban. Körülbelül ilyesmire számítottam, és volt olyan novella, ami tetszett a maga nemében, és volt olyan, amelyik kevésbé. Tudom, hogy van első novelláskötet is, de ezt hamarabb sikerült megszereznem, és mivel nincs összefüggés a kettő között, nyilván nem okozott problémát, hogy ezt előbb olvastam. Mivel novellásköteteknél kiszámíthatatlan, hogy melyik mennyire tetszik, nem igazán befolyásol abban, hogy a másikat is el akarom-e olvasni.

Mint említettem, változó volt, hogy melyik novella mennyire tetszett, és összességében is csak annyit tudok róla mondani, hogy nem volt rossz, de nem is volt különösebben benne semmi extra. Az erotikus vonal sok helyen teljesen felesleges volt, a legtöbb esetben pedig nagyon direkt. Nyilván ha már ilyen könyvet olvasok, nem zavarnak különösebben az effajta részletek, de mindent túlzásba lehet vinni. Bár itt legalább minden novellában egyszer, maximum kétszer voltak erőteljesen erotikus jelenetek, ami rögtön más, mint amikor egy regénynél minden ötödik oldalon van valami ilyesmi.

Mivel nem tartalmazott sok novellát, így néhány mondatot mindegyikről írok.

Kezdem azokkal, amik nem igazán nyerték el a tetszésemet. Az első ilyen a Göndör fürt, amivel abszolút nem tudtam mit kezdeni. A természetfeletti vonal fogalmam sincs, hogy jött a képbe, és bármennyire is próbálkoztam, nem véltem felfedezni semmi olyan utalást, ami arra engedett volna következtetni, hogy csak valami félrevezetésről lenne szó, hogy egyébként van valami teljesen hétköznapi magyarázat is. Az erotikus jelenet itt egyenesen borzasztó volt, mert fele részben egy romantikus maszlag volt, ráadásul olyan érzésem volt közben, mintha körülbelül tíz oldalon keresztül ugyanazokat a mondatokat, gondolatokat, sorokat olvastam volna… Nem igazán nyerte el a tetszésemet Kevély Georgie sem… Nagyobb fordulatot vártam a végén, illetve erotikus történethez szerintem túlságosan nyálas volt. Itt is megjelent kicsit a természetfeletti vonal, amivel megint csak nem voltam kibékülve.

A következő –és egyben legterjedelmesebb- csoportot azok a novellák alkotják, amik nem voltak ugyan rosszak, de kiemelkedően jók sem. A Disznó Dan története egyértelműen beteg volt, de a vége talán ennek sikerült a legjobban: biztosak lehettünk benne, hogy mi fog később történni, mégis valamelyest nyitva hagyott néhány kérdést a fejleményeket illetően. Egyébként néhány részlet túl sokszor, túl felesleges ismétlődött benne, ami egy kicsit idegesített. A Péter, péter tököt evett címet viselő novella sztorija nem is volt különösebben rossz, viszont körülbelül egyetlen normál mondatban össze lehetne foglalni az egész mondanivalóját (rendben, valószínűleg a többinél is, de itt valamiért sokkal jobban így éreztem). Az erotikus rész majdhogynem felesleges volt, mert igazából nem ez adta a történet lényegét. A Forró a cipó! című novella elég vegyes véleményt váltott ki belőlem. Részben elegendőnek éreztem, részben viszont úgy tűnt, mintha egy másik történet összefoglalója, vagy esetleg egy részlete lenne. De egyébként a férfi-nő kapcsolat benne egészen elgondolkodtató volt a maga módján. A bevezető novella, a Madarat tolláról eléggé beteg kezdésnek bizonyult, mármint ami az erotikus jeleneteket illeti. Amúgy viszont a történet tetszett, csak kicsit elnagyoltnak éreztem.

A végére két novella maradt, amik, mondhatni a legjobban tetszettek. Ezt mindkettő a végkifejletével érdemelte ki. Tojás Tóbiás esetében egyébként én szimpatizáltam a nővel, és a befejezés is jó volt. Muffet kisasszony (bár fogalmam sincs, ki az) viszont abszolút első helyen végzett, főleg az én krimik iránti rajongásomat figyelembe véve. A történettel sem volt gond, de a vége az, ami különösen tetszett, még akkor is, ha számomra kiszámítható volt.

Összességében nekem nem volt különösebb gondom ezzel a könyvvel, egyszer elolvasható. Az erotikus részeket néhol túlzásnak, néhol feleslegesnek éreztem, de amúgy gyorsan lehetett vele haladni, és kikapcsolódásnak pont ideális volt.

W. W. Hallway: A bíbor lakosztály

Nos, ez a könyv aztán feladta alaposan meglepett… Annyi biztos, hogy egyáltalán nem ilyen könyvre számítottam, és ezúttal szerencsére pozitív csalódás ért. Egy totálisan erotikus könyvet vártam, ami tele van különböző szexjelenetekkel, legyenek azok akár egyszerűek, „hétköznapiak” vagy akár durvák és extrémek. Ehelyett viszont sokkal többet kaptam, amire hasonló műfajú könyvnél még nem volt példa.

Természetesen azért egyértelműen egy erotikus témájú könyvet kaptunk, viszont egyáltalán nem csak erről szólt az egész. Nem hétköznapi szexuális aktusokat tartalmazott, hanem sokkal inkább a különleges, az extrém, a már-már megbotránkoztató vonalat képviselte, tabutémákat döntögetve. Amik mára talán már nem is annyira számítanak tabunak, mint ahogyan erre a könyv is felhívta a figyelmet. Bár én személy szerint nem igazán tudok azonosulni azokkal az emberekkel, akiket ez mozgat, nem is undorodom vagy iszonyodom tőlük emiatt. Egyszerűen mindenkinek megvan a maga kis világa, mindenki el tudja dönteni, hogy neki mi fér még bele, és amíg ezzel nem ártanak senkinek, addig miért is ne élhetné úgy az életét, ahogyan neki tetszik… Tulajdonképpen az író is ezt hozta ki a történetből, így szerintem az eddig esetleg kevésbé elfogadó embereket (már hagy egyáltalán azok olvasnak ilyen könyvet) is meg tudta győzni erről.

Viszont a sajátos erotikus világon kívül kaptunk egy romantikus történetet is. Bár nem a maga szokványos értelmében, én mégis egyértelműen állítom, hogy a szereplők élete a romantikus regények mintájára alakult. Főleg ami a „másodhegedűs” párost illeti, az ő sorsukat valóban bármelyik szerelmi történet megirigyelhette volna. De még a két főszereplő esetében is megvolt az a bizonyos szikra, illetve az utalások arra, hogy ők bizony egymásnak lettek teremtve. Szerencsére egyáltalán nem csöpögött a cselekmény a romantikától, de azért voltak benne érzelmek bőven.

Egyébként a szereplőket én személy szerint nagyon szerettem. Nem is igazán volt benne negatív szereplő, de a főszereplő négyesfogat verhetetlen volt. Mindegyikük egy-egy teljesen más személyiséget jelenített meg, ami teljessé tette a történetet. A két főszereplő párbeszédei, évődései és viccelődései viszont nagyon sokszor csaltak mosolyt az arcomra (a női főszereplő önmagában is néha a megfogalmazásaival), ami külön élvezetesség tette az olvasást.

Viszont őszintén szólva én a végével nem tudtam mit kezdeni. Az rendben van, hogy a szereplők élete kapott egyfajta lezárást (kimondatlanul is boldogan élnek, míg meg nem halnak), de a cselekmény egyáltalán nem lett befejezve. Az utolsó fejezetek még számtalan kérdést hagytak maguk után, főleg a legutolsó. És mivel eddig nem tudok folytatásról, biztosan ideges leszek, ha nem is lesz, vagy nem jelenik meg magyarul.

Összességében én egy nagyon szórakoztató könyvnek tartom, amiben kellő mennyiségű, és főleg minőségű erotikus rész keveredik nem túlságosan sok érzelmi szállal, ráadásul még meg is nevetteti olykor az embert. Aki nem ódzkodik nagyon ettől a témától annak bátran ajánlom, itt legalább némi történetet is kap mellé, nem tömény szexualitást.

L. Marie Adeline: Kettőnk titka

Nos, szerintem a második rész abszolút felért az elsőhöz… Az alapokon, vagyis a háttértörténeten kívül nem is nagyon lehet összehasonlítani a kettőt, hiszen elég más volt a cselekményük, de mindkettőn megállt a helyét. Az erotikus leírások például szerintem ebben az esetben jobbak voltak, mert az első résznél a hagyományos értelemben (értsd: testrészekkel) vett szex erősen alulmaradt igazából minden mással szemben. Itt azonban sokkal több szerepet kaptak, és számomra ez határozottan pozitívum volt.

Tetszett a váltott szemszög is. Az elején együtt tudtam kicsit érezni a kontrollmániás szereplőnővel, de aztán rá kellett jönnöm, hogy inkább idegesít a viselkedése… A története alakulásával nem volt problémám, őt tulajdonképpen tényleg csak erre a könyvre kaptuk meg szereplőnek. Az eredeti és elsődleges főszereplőnő élete ott folytatódott, ahol az előző könyvnél abbamaradt. Megfelelő mennyiségű ismétlést kaptunk, egyébként pedig az új események kerültek előtérbe. A végén mondjuk a drámázás kicsit sok és furcsa volt ehhez a könyvhöz mérve, de nem volt vészes. Viszont a könyv végére körvonalazódott saját magam számára, hogy a főszereplőnő szívszerelme engem idegesít. Valahogy a viselkedése és az egyes dolgokhoz való hozzáállása nekem nem volt szimpatikus…

Egyébként a fülszöveg gyakorlatilag semmit sem ér, mivel köszönőviszonyban nincs a valódi történettel. Egy-egy félinformáció ugyan helyes volt, de összességében szinte semmi sem egyezett a tényleges könyvvel…

A befejezés részben valóban tekinthető a könyv egyfajta lezárásának a következő részig, de azért az utolsó oldal után én még kerestem volna néhány mondatnyi folytatást…

Összességében szerintem jó kis erotikus könyv ez, amiben azért van történet is a rengeteg szexuális aktuson kívül. Ráadásul méltó folytatása az első résznek.

Sophie Morgan: Az engedelmesség naplója

Nos, be kell látnom, hogy nehéz erről a könyvről írni, de valószínűleg nem csak én vagyok így ezzel. Legelőször is leszögezném, hogy egyáltalán nem tartom magam prűdnek, ámde az is biztos, hogy a könyvben leírtak nagyon-nagyon távol állnak tőlem. (Ezt persze eddig is tudtam, de most már egészen biztos lehetek benne.) És ezt mindkét irányba értem, tehát nem vetném alá magam senkinek, de a dominaszerep se vonz.

Történetről nyílván igazán lehet beszélni, hiszen igazából a szexuális aktusokon kívül nemigen történt benne semmi. Mivel önéletrajzi regény (elvileg), ezért ez talán bocsánatos bűn, hiszen –ahogyan az írónő is leírta- a szexuális beállítottságán kívül semmi említésre méltó nem történt vele. És tulajdonképpen nem is nagyon számítottam másra, hiszen az egyértelműen erotikus címkéjű regényeknek nem is a nagy bölcsességekről kell szólnia. Ennek ellenére azonban sajnos csalódtam egy kicsit. Ugyanis a történet csak körülbelül a feléig volt érdekes. Onnantól viszont mintha csak ismétléseket olvastam volna. Igazából már addig is jó néhány jelenet ismétlődés volt, esetleg kicsit máshogy megfogalmazva. A feléig viszont ez nem zavart annyira. Utána azonban már nem igazán tudott lekötni. Ráadásul –bár ezzel a típusú szexszel egyáltalán nem tudok azonosulni, addig azért el tudtam olvasni, végig azt mondogatva magamban, hogy „nem vagyunk egyformák, mindenkinek más jön be”, még akkor is, ha totál nem értettem egyet vele. Viszont körülbelül a háromnegyedétől már nagyon brutális szinteket öltött a domina-alávetett szerep megjelenése, és néha komolyan rosszul voltam a jelenetektől… Még egyszer hangsúlyozom, hogy ez nem prűdség miatt volt, hanem egyszerűen el sem tudom képzelni, hogy valaki ilyeneket tényleg megtegyen, sőt élvezzen… (De persze, ahogy szoktam mondani: szerencsére nem vagyunk egyformák, úgyhogy amíg ez zárt ajtók mögött marad és senkinek nem okoz kárt, addig mindenki csinál, amit akar).

A befejezéssel nem tudtam nagyon mit kezdeni. Kicsit mást vártam, és bár lehet sejteni, hogy végül hogyan alakult a történet, mégsem volt benne semmi egyértelmű. (Ezen kívül a kezdőjelenettel megint csak bajban voltam, mert utólag furának tűnt, nem érthető, hogy ott kivel is volt a főszereplő).

Összességében erotikus könyvnek abszolút jó, könnyen olvasható. Engem mondjuk határozottan zavart a rengeteg ismétlődő jelenet, és számomra úgy tűnt, hogy a szexnek a leghagyományosabb módja szerepel a legkevesebbszer. Ezt azért elég furcsának találtam, főleg úgy, hogy ezen kívül minden más rengetegszer előfordult benne.

Jennifer Ashley: Lord Mackenzie tébolya

Nos, az az igazság, hogy én magam sem tudom, hogy állok ezzel a könyvvel... Azt semmiképpen nem tudnám róla állítani, hogy tetszett volna, viszont kimondottan rossznak se mondanám. Egyszerűen inkább csak kevés volt számomra. Az biztos, hogy nem a megszokott módon kaptunk a történelmi részből, kicsit olyan volt, mintha nem is lenne annyira lényeges, hogy több mint száz évvel korábban járunk. Ennek ellenére mégsem lehetett elvonatkoztatni a történelmi jellegtől, hiszen néhány szokás manapság már elképzelhetetlen volna...

Tulajdonképpen a fülszöveg alapján nehéz lenne megmondani, hogy mire számít az ember, de valójában az ott leírtakat maradéktalanul megkapja a könyvben. Ennek ellenére nekem mégis csalódást okozott. Valószínűleg azért, mert én ennél pörgősebb cselekményre számítottam. Ehelyett kaptam egy párocskát, akik a könyv végéig szenvedtek egymással. Bár elég hamar összejöttek, mégis mindig találtak valami okot a szenvedésre. A folyamatos nyavalygást nőknél sem szeretem, férfiak esetében viszont főleg nem tudok vele mit kezdeni. És úgy tűnt, itt ő többet szenved, bár nem a szó klasszikus értelmében. Túl sokszor tértek vissza ugyanoda, és ugyanazokat a vélt és/vagy valós problémákat próbálták megoldani (általában sikertelenül).

A szereplőkkel nem hiszem, hogy bárki tudna azonosulni. Talán a női főszereplő az egyetlen, aki valamelyest normálisan gondolkodott és viselkedett. A férfi főszereplővel viszont egyáltalán nem tudtam mit kezdeni. Gyakorlatilag állandóan megpróbálta elmarni maga mellől azt, akit mindennél jobban maga mellett akart tudni... És végig ez ment. Valahogy a való életben elképzelni nem tudok olyan férfit, aki ennyit gyötrődne egy nő miatt...

A nyomozás része is elég furcsa volt számomra, egy darabig csak említésszerűen jelent meg itt-ott, aztán meg a kellős közepén találtuk magunkat, és zajlottak az események (azért csak mérsékelten). Ez elején még úgy tűnt, hogy nem lesz belőle fontos momentum, végül pedig valahogy ez került mindennek a középpontjába. Ráadásul bár érthető lett a végére, mégis kicsit kusza volt a befejezés.

A végkifejlet nem hiszem, hogy bárkinek is tartogatott meglepetéseket, szerintem már a fülszövegnél borítékolható volt minden.

Összességében nem mondanám rossz könyvnek, de valahogy számomra nem volt egy nagy durranás.

L. Marie Adeline: S.E.C.R.E.T. - A titkos társaság

Nos, ez a könyv végül is nem tartogatott csalódást, sem kellemeset, sem kellemetlent... Könnyed, szórakoztató mű volt, majdnem teljesen az, amire számítottam. A fülszöveg gyakorlatilag pontosan lekövette az egész cselekményt, más nem is igen történt a könyvben, mint amennyit előzetesen megtudhattunk róla. Ezzel nem volt semmi probléma, mert hát ettől a könyvtől nem is vár nagy fordulatokat az ember.

Az eleje talán egy nagyon kicsit lassan indult be, majd amikor a nő már leírta a fantáziáit, teljesen kiszámítható lett. Végig abban a sorrendben történt minden, ahogyan a főszereplő leírta, így meglepetést egyik "légyott" sem tartogatott. Ráadásul nekem elég nagy csalódást okozott a könyv azzal, hogy mennyire háttérbe szorult a normális, hétköznapi értelemben vett szexuális együttlét "egyebekkel" szemben. Nem volt semmi baj azokkal a részekkel sem, de ha már erotikus könyvről van szó, nem akarom ugyanazokat a mozdulatokat és leírásokat olvasni az összes szexjelenetnél... Pedig itt sajnos erről volt szó (bár más részeknél is előfordult, hogy néhány oldalon belül teljesen egyformán volt leírva két jelenet, ami meglehetősen zavaró volt, mintha nem lenne elég szófordulat a nyelvünkben ahhoz, hogy valami mással rukkoljon elő a fordító...)

A végkifejlet szintén nem volt nagy csattanó, bár azért azt elismerem, hogy a főszereplőnő és az általa választott férfi kapcsolatának alakulása azért egy kicsit engem is meglepett.

Összességében nem volt rossz könyv a maga nemében, csak a fentebb leírtakat tudnám negatívumként említeni, egyébként szórakoztató és olvasmányos könyv volt, ami közben egyáltalán nem kellett gondolkodni.

Leif Lasse Andersson: Szex-krízis-pasi

Nos. nem is tudom, mit írhatnék erről a könyvről... A legelső és egyben leginkább találó szó, ami eszembe jut róla, az a szókimondó. Mert hát ebben a könyvben tényleg minden köntörfalazás nélkül le lettek ám írva a dolgok. Mindegy, hogy szexuális témáról vagy emberi viselkedésről volt szó, bizony kő keményen megjelent a lapokon a valóság, legyen az bármilyen kegyetlen...

Nőként olvasva azért néhány helyen erősen kiakasztó volt. Bár nincsenek nagy illúzióim a férfiakkal kapcsolatban, azért elég szomorú és olykor kiábrándító így elolvasni, hogy egyes helyzetekben miként gondolkodnak. Természetesen nyilván nem vonatkozik az összes hímnemű egyedre, de szerintem nagy általánosságban mégis az lehet a helyzet, ami a könyvben... Szerencsére (?) viszont nem csak a férfiak viselkedése akasztott ki a történet során, mert volt pár olyan nő is, akivel nagyon nem értettem egyet... Ez egyébként csak azért szerencsére, mert így sokkal valóságosabbnak tűnt a történet, hiszen nem csak a férfiaknak vannak viselt dolgaik...

Az, hogy maga a történet mennyire igaz, szerintem nem volt különösebben lényeges. Valószínűleg elég változó véleménnyel vannak az emberek erről a könyvről, mert az én elképzelésem szerint lehetnek azok (a férfiak), akik egyetértenek vele, azok (a gyakorlatilag feministák), akik az első oldaltól az utolsóig utálják (a férfiakat is valószínűleg), illetve azok (a férfiak és nők vegyesen), akik bár nem értenek vele egyet, nem is ítélik el teljesen, hanem felfogják, hogy ez is egyfajta életstílus. Végül is magamat leginkább ebbe az utolsó csoportba soronám, bár az is egyértelmű, hogy nem szeretném, hogy valaha is a főszereplőhöz hasonló alakkal hozzon össze a sors...

Összességében én olvasmányos és a maga módján érdekes könyvnek tartottam. Akinek nincsenek ellenére a maximálisan szókimondó, részletes erotikus leírások, annak biztosan elnyeri a tetszését.

Alissa Nutting: Tampa

Nos, ez egy beteg könyv volt. Egy nagyon beteg könyv. A borítón olvasható jelző, miszerint szókimondó szöveggel találkozhatunk benne, nagyon is találó. Amivel nekem egyébként nincs gondom, de azért tényleg valóban nagyon részletesen és főleg szemléletesen voltak benne leírva dolgok...

A történet maga nem botránkoztatott meg (nyilván akkor bele se kezdek, hisz a fülszöveg egyértelmű volt), viszont akadtak benne számomra furcsaságok. Ilyen például, hogy az idő múlása meglehetősen furán volt érzékeltetve. Valószínűleg a krimikben és hasonlókban hozzászoktam a napokban, hetekben történő történetvezetéshez, itt viszont egy-egy nap vagy éppen óra nagy részletességgel ki volt dolgozva, aztán pedig hirtelen hetek és hónapok teltek el, majd megint jöttek a részletek... Valószínűleg ezzel sem lett volna probléma, viszont néha tényleg olyan ugrások voltak benne (fejezetenként vagy akár fejezen belül), hogy néha nehéz volt követni. Ezen kívül pedig annak ellenére, hogy nem egy bonyolult könyv, olykor mégis kicsit nehezebben ment az olvasása...

Maga az, amiről szólt persze elég beteg dolog volt, bár eltartott egy darabig megszoknom, hogy a tanárnő gyakorlatilag velem egyidős... Azonosulni persze abszolút nem tudtam vele (valószínűleg senki), de nemcsak a fiatal fiúk iránti vonzódása miatt nem, hanem maga az volt teljesen idegen számomra, ahogyan az életét élte...

A végkifejletet én nem is nagyon nevezném így... Mondhatni volt egy fordulat a vége felé, amit persze kellően kidolgoztak, de aztán rendes lezárást nem is kaptunk. Az utolsó mondat csak megmaradt a levegőben lógva, mint elfelejtették volna befejezni a könyvet.

Összességében egyszer el lehet olvasni, bár tényleg fel kell készülni a durva és erősen részletes szexuális leírásokra...